5. Névtelen
Szeretek összekucorodni a sarokban egy takaróval, és nem gondolni semmire. Ilyenkor csak egy csésze teát viszek magammal, és hallgatom a lemezt, amit feltettem a lejátszóra. Még a kedvenc párnáimat is idekészítem, meg minden. Lekapcsolom a fényeket, de ígyis beszűrődik egy csomó az utcáról. A sarok, ahol ülök, tökéletes rálátást ad a városi látképre. Igaz, annyira nem vagyok magasan ahhoz képest, hogy mekkora épületek vannak még a környéken, de nekem ez elég. Rápillantok az órámra. Fél kilenc. Talán még nincs túl késő, ha most elindulok. Télen nem szeretek kint császkálni a sötétben, még akkor sem, ha nem éjjeli időpontról van szó. Ha legalább láthatnám a csillagokat... Ez viszont lehetetlen egy ekkora nagyvárosban. Pedig az a legcsodálatosabb dolog a csillagrendszerekben, hogy innen a Földről is megfigyelhetőek, puszta szemmel. Feltéve persze, ha normális körülmények között élsz. Ha úgy élsz, ahogy azt kéne. És az nagyon nem itt van. Sál, sapka, kesztyű. Mind megvan. De nem mert