Megnyílt szemekkel

Álmomban elvittelek hegyet mászni. Meglepődtem, hogy milyen gyorsan szeded a lábaidat. Pedig az ösvény nagyon meredek volt, még nekem is nehezemre esett néha lélegezni, de az egyre közeledő hegycsúcs, no meg persze a kilátás, amit ígért, nem hagytak nyugodni. Azt meg legfőképp nem engedhettem meg, hogy lehagyj. Na még mit nem. Útközben nem nagyon beszélgettünk, mert mindkettőnket lefoglalta az útmenti erdő tanulmányozása - olyan gyönyörű minden a félhomályban. Azt hiszem, egy mókust is láttam, de nem vagyok benne biztos, mert pont megszólaltál, és ha addig ott itt volt a kis rágcsáló, minden bizonnyal elriasztottad. Van egy kis vized? , kérdezted, és a homlokod izzadságcseppjeit figyelve átadtam a kulacsot. Ne lepődj meg, tettem bele egy kis citromlevet.

Képzeld csak el. Tegnap egész végig esett. Csak füleltem, ahogy a cseppek apró koppanással üdvözlik a járókelők területét. Általában az emberek szomorúak és a lábuk hegyét bámulják és csak szorongatják az ernyőjüket és szembeszállnak a széllel. De ma nem így volt. Ma tarkabarka esőkabátos kisgyerekek kergetőztek, kacajukat az ablakon keresztül is meghallottam. Loccs, egy láb a pocsojában. Loccs-bamm-spricc, egy egész sereg követi. Ha jól emlékszem, pont kész lett az almásrétes, amikor betoppantál az ajtón. A szalmakalapod teljesen elázott, ezért nevetve dobtad a kandalló elé száradni.  Nem vagy elég elővigyázatos , mondtam, de tudtad, hogy nem kell engem komolyan venni. A félmosolyom elég bizonyíték, nemde? Egy egészséges komolyságadagot túllépni orvosi felügyelettel sem szabad.

Tény #1: Minden egyes öt évben a testedet alkotó molekulák teljesen kicserélődnek. Az okosok mondták, úgyhogy valószínűleg így van. Ami azt jelenti, hogy konstans átrendeződésben állunk, te meg én meg az univerzum. Nincs olyan pillanat, amikor nem lehetne valamin jobbítani, és valamit elvenni. Szerintem ez csodálatos.

Egy. Érzed ezt? Ahogy a vér lassan szivárog vissza az ereidbe. És ahogy lüktet a mellkasod. Ahogy a lábadat teszed egyiket a másik után az aszfaltra. Kettő. Aszfalt. Az őseid azt se tudták, mi az, te meg már bejártad széltében és hoszzában ezt a kizárólagos aszfaltalapú utcát. A legenda szerint föld van alatta. Három. Föld. Ezt a szót suttogják a messzi vidékről útnak indult hajósok, amikor megpillantják a kis ezüstvonalat a horizonton. Meg a román irodalom ikonikus alakja, János, aki beleszerelmesedett az egyik elembe. Meg te is, amikor végre zöldet látsz. Igazi zöldet.